Élménybeszámoló Jakabfi Dávid tanfolyamáról

2022-ben már a harmadik alkalommal vettem részt a Dávid által
tartott tanfolyamon. Az eddigi alkalmak során bonbon-ok,
mousse torták és tányérdesszertek elkészítésével kapcsolatban
osztott meg velünk praktikus, szakmai technikákat. Már az első
tanfolyam alatt tudtam, hogy rendszeres visszajáró leszek, mivel
a többi adandó alkalommal is részt szerettem volna venni és
megtanulni az általa tanított dolgokat. Bár a bonbonok gyártását
nem nagyon szeretem, mert számomra pepecselős, de Dávid a
tanfolyam alatt végig segítőkész és türelmes volt velem, és
amikor harmadjára temperáltam az adott csokoládét akkor is a
segítségemre volt, ha elakadtam.

A második időpontot vártam leginkább, mert mostanában nagyon
rá vagyok kattanva a francia desszertekre. Itt már felszabadult
voltam, hiszen tudtam, hogy jó helyre érkezem és egy olyan
közegben leszek majd, amit szeretek. Ilyen jó közösséggel a
környezetemben ugyanis mindig jó hangulatban zajlanak a
tanulási folyamatok. A tanfolyam alatt nem csak az adott
ganache-okat, zseléket, piskótákat, mousse-okat készítettük,
hanem azt is részletesen elmagyarázta, hogy mi a különbség az

állati zselatin és egy agar-agar között, és hogy mi az oka, ha
megvágjuk a tortát és kiesik a zselé. A számtalan gyakorlati
fogáson túl tehát sok elméleti ismerettel is bővült eddigi
tudásom. A legjelentősebb élményem, hogy olyan íz
kombinációkkal találkoztam a tanulási folyamat alatt, aminek az
elérése kezdő létemre hatalmas fejlődést hozott magával. Ezen a
tanfolyamon Dávid azt is bemutatta, hogy egy egyszerű tiramisut
vagy egy mákos gubát hogyan lehet izgalmasabbá tenni. Az első
képen a csokoládéban mártott tiramisu látható, amelynek a
tetejére pisztácia angolkrémet helyeztünk.

A 2. képen egy mákos guba újragondolva, amit
fehércsokoládéban kimártottunk és áthúztuk mákszemes
glazúrral.

Az ilyen alkalmakat követően mindig vittem a munkahelyi
kollégáimnak kóstolót, hogy megmutathassam nekik is milyen
az, amikor minőségi alapanyagokból készül el az adott desszert,
és hogy kerül összhangba több íz. Miután az egyik kollégám
megkóstolta az újragondolt mákos gubát, megkért, hogy nem
csinálnék e a fiának egy mákos tortát mert az a kedvence.
Természetesen igent mondtam. Egyből elkezdett járni az agyam
hogy Dávid újragondolt mákos guba tányérdesszertjét hogyan
tudnám torta formájában kivitelezni. Így született meg a 3. és 4.
képen látható torta, ami fentről lefelé haladva a következő
elemekből áll: mákos mousse, sárgabarackzselé, mascarpone
krém és a mákos guba. A forma egyik fele bársonyfújást kapott a
másik felét pedig mákos glazúrral öntöttem le. Még az a
kolléganőm, aki nem annyira szereti a mákot ő is azt mondta,
hogy a végén mákkedvelő lesz. A tortára rendkívül büszke
vagyok, hiszen a tanfolyamon tanultakat ezúttal már tudtam
alkalmazni a gyakorlatban is Dávid könyvei és a széljegyzeteim
segítségével. Persze az elkészítés alatt végig izgultam, főleg
azzal kapcsolatban, hogy “aminek meg kell kötni, az kössön
meg”. Másrészt azért vagyok büszke rá mert a mascarpones
krém készítése közben a mérlegem elromlott és lényégében

ötször annyit mért, így csak körülbelül tudtam kiszámítani a
hozzávalók mennyiségét.

A harmadik alkalommal Dávid tudtára adtam, hogy otthon érzem
magam a terepen, hiszen mindig egy jó csapattal dolgozhatok
együtt a tanfolyam alatt és mindig tanulok valami újat, új
dolgokat, ízeket ismerhetek meg. Itt megtanultam hogyan lehet
ízlésesen tálalni. Arról nem is beszélve, hogy mindig feltöltenek
energiával ezek az órák! Azt érzem, hogy jó úton haladok a
célom felé, és a tanfolyamokon való részvétel megerősítette
bennem, hogy sikerül kihozni magamból a legtöbbet.

Ha valaki megkérdezi tőlem hogy ajánlanám-e Dávid
tanfolyamát a válaszom: IGEN 100%-ban!
Hogy miért?
● Mert mindig tanulsz tőle új dolgokat és lehetsz tök kezdő
akkor is megtanulod, hogyan válhat belőled profi. A
bonbon témában én nagyon kezdő vagyok azon kívül,
hogy Instagrammon rengeteg videót néztem már előtte, de
a tanfolyam után lett egy kis fogalmam arról hogyan is
kell jól csinálni. Mondjuk, még a csokoládé temperálás
nem megy túl jól, amikor díszeket kell alkotni vagy
polikarbonátformával szeretnék félgömböket alkotni. De
gyakorlás teszi a mestert!
● Dávidnál 1001 kérdésed is lehet, mert az 1002-re is
válaszolni fog.
● Azonkívül hogy rendkívül türelmes, segítőkész, profi és
mindig jó nála a hangulat. Szóval nem olyan érzésed van
közben, hogy egy iskolapadban ülsz feszélyezve.
● Nem bántam meg egy alkalmat sem, amikor részt vettem
az óráján!

Én szeretek Dávid tanfolyamára járni, hisz egyrészt kikapcsol, feltölt
energiával a saját munkám mellett, ami nem a cukrász szakma még,
másrészt pedig tudom, hogy mindig fogok valami újat tanulni, tartós
tudásra teszek szert ezáltal és jó élményekkel gazdagodom közben. Egy
cukrász mondta, hogyha fejlődni akarsz, akkor járj el tanfolyamokra és
olvass sok könyvet. A könyvek olvasásával elméleti tudást szerezhet az
ember, de a tényleges gyakorlati tudást, amely szükséges a fejlődéshez
azt tanfolyamok által lehet megszerezni saját véleményem szerint. Dávid
tanfolyama ezt a lehetőséget biztosítja. Ez az a szakma ahol folyamatos a
fejlődés, hiszen mindig lesz valami, amit az ember el akar sajátítani,
megtanulni, kitalálni, megalkotni.

2023 januárjában megint részt veszek egy Dávid által tartott
foglalkozáson, amit már alig várok, ha nem tanulnék semmi újat, akkor
is, mert maga az élmény is rengeteg inspirációt ad. Az igényes, szép
letisztult tányérdesszert tálalást pedig egyszer biztosan szeretném
megtanulni tőle!

Kovács Dorina
Népegészségügyi ellenőr
Cukrász